6: fejezet - Félelmek

Kai POV

Úgy terveztem, hogy megvárom őt tanítás után, de mire az osztályához értem, már nem volt ott. Muszáj volt tudatni vele a találka részleteit, ezért hagytam neki egy üzenetet a padjában, miszerint este nyolcra érte megyek. Tartottam ettől az egésztől – arra nem számítottam, hogy a szüleinek is jó pofiznom kell majd, bár még sosem találkoztam velük, és nem is tudtam róluk semmit. Görcsbe rándult tőle a gyomrom. Mi van, ha észreveszik, hogy ez az egész csak egy játék? Akkor tuti biztos, hogy elvesztem a fogadást, és semmi kedvem nem volt Zico győzelmére rásegíteni. Egész haza úton, a randin és az előkészületeken járt az eszem. Valahogy el kellett terelnem magamról a gyanút, bár az is lehet, hogy csak saját magamnak volt gyanús a viselkedésem. Magamból kiindulva nem hagytam volna a fiam elmenni egy olyan sráccal, aki addig még csak nem is köszönt neki nem, hogy még randizzanak.

Annyira bele merültem a gondolataimba és a részletezésbe, hogy még a saját kapunk előtt is elsétáltam. Komótosan, laza gyerek módjára visszasétáltam és a zárba is sikerült bele találnom harmadjára. Szedd össze magad Jongin! Ez csak egy találkozó és sejtelmük sem lesz róla, hogy mire megy ki ez az egész – kántáltam magamnak, hogy legyűrjem az idegességem. Különben is csak holnap lesz a találka, addig még bőven volt időm kitalálni a részleteket.

Belépve az ajtón Jjanggu rohant elém s izgatottan üdvözölt. Hatásos fogadtatás volt, mivel rögtön el is feledkeztem addigi aggodalmamról, ha csak pár percre is. Megölelgettem s egy puszit nyomtam a fejére, hogy köszöntsem. - Milyen napod volt, kis haver? - kérdeztem tőle mosolyogva, bár tudtam, hogy nem kapok választ. Fölcsatoltam rá a pórázt és elindultam vele sétálni. Sosem volt konkrét tervem merre, csak kiléptünk az ajtón és mentünk amerre a lábunk vitt. Muszáj volt néhány órára elterelnem a gondolataimat, bár abban a helyzetben néhány perc is elég lett volna. Úgy éreztem magam, mint egy kiskamasz, aki életében először megy el randizni azzal a lánnyal, aki tetszik neki. Ám ez csak részben volt igaz. Nem először mentem randizni, de első alkalom fiúval.

Fogalmam sem volt mit szeret és, hogy mik azok a témák, amiket nem szabad érintenem, mert akkor elmenekül. - Mi a francnak mentem én ebbe bele, hm, Janggu?- tettem fel a kérdés magamnak, de mégis a kutyámnak célozva, aki nevét meghallva megállt s kérdő tekintettel nézet vissza. - Te sem tudod mi?- oda mentem hozzá, leguggoltam és megsimogattam a fejét.

Mindenesetre illene Taemin szüleinek valami ajándékot vinnem, végül is ezt így szokás. Túl akartam lenni ezen az egész fogadás mizérián ezért is igyekeztem mindent elsőre jól csinálni. Nem akartam elbaltázni. Annak semmi értelme, ha hónapokig húzzuk és amint egyet előre lépek a célom felé, tehetek is vissza két lépést. Bár az is lehet, hogy csak én reagáltam túl ezt az egészet, és amit a suliban mondtam a srácról csak pletyka és valójában könnyű préda lesz. Végre találtam ez kapaszkodót a gondolataimban s kicsit megnyugodtam, ahogy elhitettem magammal, hogy nem lesz hosszú menet.

Ám arra még mindig nem sikerült rájönnöm, miért mentem bele Zico játszmájába. Büszkeségből? Vagy csak, hogy megmutassam ki is valójában a főnök a csapatban? Ha nem lett volna hiba megverni azt az embert, aki elvileg az én térfelemen játszik, úgy elintéztem volna Zicot, hogy még azt is begipszelik, akinek elmeséli. Ismertem már annyira, hogy nem véletlenül Taemint sózta rám és azt is tudtam, hogy nagyon jó oka volt rá, amiért bele csempészte a dologba a fogadást is. Csak arra nem tudtam rájönni, hogy mi.

Úgy egy óráig kóvályogtunk Jangguval a városban sőt, még a parkba is elmentünk. Valamiért kicsit lenyugodtam és már nem rándult görcsbe a gyomrom a holnapi randitól. Meggyőztem magam, hogy ráérek ezen akkor rágódni, mikor elindulok a házuk felé. Haza érve megetettem és adtam a kutyámnak friss vizet majd elmentem zuhanyozni. Korán volt még, de éreztem, hogy a gondolatok megint visszakúsznak az agyamba és abban reménykedtem, hogy a forró víz majd elmossa őket. Részben sikerült megnyugodnom, az izmaim legalábbis elernyedtek és rám is tört az álmosság. Úgy fél óráig álltam a zuhany alatt majd kiszálltam, és úgy döntöttem, hogy ma korán lefekszem. Nem volt értelme tovább gyötrődni a gondolataimban.

Bővel elég volt a holnapi napot túlélnem valahogy és lehetőleg élve haza jutni. Az éjjel nem aludtam valami sokat. Folyamatosan járt az agyam és ahányszor sikerült elaludnom egy óra múlva felkeltem. Reggel pedig szörnyen rossz érzésem támadt az egész játékkal kapcsolatban. Semmi kedvem nem volt kockáztatni a bőrömet, pláne, hogy nem is ismerem a szüleit. Mi van, ha bérgyilkosok vagy jártasak az alvilágban, vagy tudom is én. Nyugodj már le Jongin! Már megint kezded?! Ez csak egy ártatlan randi, és a srác teljesen ártalmatlan – nyilvánvalóan a szülei is. - ismét kántálni kezdtem, hogy megnyugtassam magam. Felöltöztem, majd lementem a konyhába csinálni magamnak reggelit – bár jó volt az tízórainak is így késő délelőtt.

Megetettem Janggut is, míg evett azon gondolkoztam mivel töltsem el estig az időt. Beszélnem kéne Zicoval, tudatni vele, hogy sínen vagyok, habár a gyomromon lévő gyűrű nem ezt bizonyította. Még mindig ideges voltam az egész miatt, de megint felidéztem magamban Zico csalódott és dühtől eltorzult arcát s új erőre kaptam. Végül nem hívtam föl csak sms-ben tudattam vele, hogy a terve meghiúsulni látszik. Csak azt sajnáltam, hogy nem láthattam az arcát. Na meg Taemint. Ő nem tehetett róla, hogy ő lett az áldozat. A sors véletlen fintora volt.

Miután végeztem a késői reggelivel, Janggut kivittem még sétálni mielőtt elkeztek készülődni. Megint megpróbáltam előre eltervezni mindent, mint mindig, de a kitöltetlen hézagok csak még jobban idegesítettek. Bármit megadtam volna egyetlen perc nyugalomért. Végső esetben már azzal biztattam magam, hogy holnap már csak nevetni fogok az egészen. Ismét egy órát kóvályogtunk minden felé, majd haza érve megebédeltem és neki álltam készülődni.

Mire mindent rendbe raktam magamon is és a fejemben is már indulhattam is Taeminékhez. Úgy éreztem magam egész úton, mint aki épp most készült megkérni valaki kezét. Nem tudtam eldönteni, hogy mi ez a hirtelen jött reakció, elvégre ez csak egy randi volt, azon kívül pedig az egész egy fogadás volt, amit ha megnyerek soha többet nem kellett szóba állnom Taeminnel.

Meggyőztem magam, hogy lényegében a kilétemet féltettem és a lebukás miatt paráztam ennyire ettől az egész estétől.

Oda érve megálltam a kapuban, s magabiztosságot színlelve, remegő kézzel megnyomtam a csengőt. Úgy két percig álltam tétlenül és már kezdtem ideges lenni, mikor kinyílt az ajtó, ám nem Taemin jelent meg, hanem egy izmos férfi, aki egyenesen úgy nézett rám, mint a véres késre. Nincs mitől félni, igaz Jongin? - tettem fel magamban a kérdést, majd nyeltem egy nagyot és összeszedtem a bátorságomat.

Ám mire szólásra nyitottam volna a szám, hogy védjem a helyzetem Taemin kíváncsiskodó hangját hallottam meg a háttérben. A férfi vonakodva, de arrébb állt, ám még mindig félelmet keltett a tekintete. Olyan volt, mint egy kutya, aki a csontját védte. Szó szerint. Hatalmas kutya szemei voltak és olyan érzésem támadt, mintha Taemin lenne az a bizonyos csont.

-    Ha egy ujjal is bántod, megtalállak és beverem a képed, de úgy, hogy a saját anyád nem fog rád ismerni. – szűrte a fogai közt, mert idő közben Taemin is megérkezett. Finoman arrébb tolva a pitbullt.

-          Nyugi Jonghyun-shi nem lesz baj. - törte meg a feszült légkört Taemin.

-     Indulhatunk? - kérdeztem, de le sem vettem a szemem a házőrzőről. Ki tudta mennyire volt beidomítva és mennyire volt hamis.

-          Igen. - felelte félénken Taemin s kilépett az ajtón. 

Minden erőmet össze szedtem, hogy nyugodtnak látsszak, és ne tűnjön fel az idegességem, ám ahogy megláttam az összes addig felépített önbizalmam leomlott mint egy fal. Nem szokás ilyet mondani egy fiúra, és elég hülyén is hangzott, de gyönyörű volt. Fekete bőrnadrágot és egy elegánsabb, de mégis stílusos inget viselt, mellette karkötők és egy hozzá illő nyaklánc dobta fel az összképet. Fogalmam sincs honnan jött, de a szívem kihagyott egy ütemet és mintha hirtelen elfogyott volna minden levegőm. Nyeltem egy nagyot, hogy összeszedjem magam.