6: fejezet - Félelmek

Kai POV

Úgy terveztem, hogy megvárom őt tanítás után, de mire az osztályához értem, már nem volt ott. Muszáj volt tudatni vele a találka részleteit, ezért hagytam neki egy üzenetet a padjában, miszerint este nyolcra érte megyek. Tartottam ettől az egésztől – arra nem számítottam, hogy a szüleinek is jó pofiznom kell majd, bár még sosem találkoztam velük, és nem is tudtam róluk semmit. Görcsbe rándult tőle a gyomrom. Mi van, ha észreveszik, hogy ez az egész csak egy játék? Akkor tuti biztos, hogy elvesztem a fogadást, és semmi kedvem nem volt Zico győzelmére rásegíteni. Egész haza úton, a randin és az előkészületeken járt az eszem. Valahogy el kellett terelnem magamról a gyanút, bár az is lehet, hogy csak saját magamnak volt gyanús a viselkedésem. Magamból kiindulva nem hagytam volna a fiam elmenni egy olyan sráccal, aki addig még csak nem is köszönt neki nem, hogy még randizzanak.

Annyira bele merültem a gondolataimba és a részletezésbe, hogy még a saját kapunk előtt is elsétáltam. Komótosan, laza gyerek módjára visszasétáltam és a zárba is sikerült bele találnom harmadjára. Szedd össze magad Jongin! Ez csak egy találkozó és sejtelmük sem lesz róla, hogy mire megy ki ez az egész – kántáltam magamnak, hogy legyűrjem az idegességem. Különben is csak holnap lesz a találka, addig még bőven volt időm kitalálni a részleteket.

Belépve az ajtón Jjanggu rohant elém s izgatottan üdvözölt. Hatásos fogadtatás volt, mivel rögtön el is feledkeztem addigi aggodalmamról, ha csak pár percre is. Megölelgettem s egy puszit nyomtam a fejére, hogy köszöntsem. - Milyen napod volt, kis haver? - kérdeztem tőle mosolyogva, bár tudtam, hogy nem kapok választ. Fölcsatoltam rá a pórázt és elindultam vele sétálni. Sosem volt konkrét tervem merre, csak kiléptünk az ajtón és mentünk amerre a lábunk vitt. Muszáj volt néhány órára elterelnem a gondolataimat, bár abban a helyzetben néhány perc is elég lett volna. Úgy éreztem magam, mint egy kiskamasz, aki életében először megy el randizni azzal a lánnyal, aki tetszik neki. Ám ez csak részben volt igaz. Nem először mentem randizni, de első alkalom fiúval.

Fogalmam sem volt mit szeret és, hogy mik azok a témák, amiket nem szabad érintenem, mert akkor elmenekül. - Mi a francnak mentem én ebbe bele, hm, Janggu?- tettem fel a kérdés magamnak, de mégis a kutyámnak célozva, aki nevét meghallva megállt s kérdő tekintettel nézet vissza. - Te sem tudod mi?- oda mentem hozzá, leguggoltam és megsimogattam a fejét.

Mindenesetre illene Taemin szüleinek valami ajándékot vinnem, végül is ezt így szokás. Túl akartam lenni ezen az egész fogadás mizérián ezért is igyekeztem mindent elsőre jól csinálni. Nem akartam elbaltázni. Annak semmi értelme, ha hónapokig húzzuk és amint egyet előre lépek a célom felé, tehetek is vissza két lépést. Bár az is lehet, hogy csak én reagáltam túl ezt az egészet, és amit a suliban mondtam a srácról csak pletyka és valójában könnyű préda lesz. Végre találtam ez kapaszkodót a gondolataimban s kicsit megnyugodtam, ahogy elhitettem magammal, hogy nem lesz hosszú menet.

Ám arra még mindig nem sikerült rájönnöm, miért mentem bele Zico játszmájába. Büszkeségből? Vagy csak, hogy megmutassam ki is valójában a főnök a csapatban? Ha nem lett volna hiba megverni azt az embert, aki elvileg az én térfelemen játszik, úgy elintéztem volna Zicot, hogy még azt is begipszelik, akinek elmeséli. Ismertem már annyira, hogy nem véletlenül Taemint sózta rám és azt is tudtam, hogy nagyon jó oka volt rá, amiért bele csempészte a dologba a fogadást is. Csak arra nem tudtam rájönni, hogy mi.

Úgy egy óráig kóvályogtunk Jangguval a városban sőt, még a parkba is elmentünk. Valamiért kicsit lenyugodtam és már nem rándult görcsbe a gyomrom a holnapi randitól. Meggyőztem magam, hogy ráérek ezen akkor rágódni, mikor elindulok a házuk felé. Haza érve megetettem és adtam a kutyámnak friss vizet majd elmentem zuhanyozni. Korán volt még, de éreztem, hogy a gondolatok megint visszakúsznak az agyamba és abban reménykedtem, hogy a forró víz majd elmossa őket. Részben sikerült megnyugodnom, az izmaim legalábbis elernyedtek és rám is tört az álmosság. Úgy fél óráig álltam a zuhany alatt majd kiszálltam, és úgy döntöttem, hogy ma korán lefekszem. Nem volt értelme tovább gyötrődni a gondolataimban.

Bővel elég volt a holnapi napot túlélnem valahogy és lehetőleg élve haza jutni. Az éjjel nem aludtam valami sokat. Folyamatosan járt az agyam és ahányszor sikerült elaludnom egy óra múlva felkeltem. Reggel pedig szörnyen rossz érzésem támadt az egész játékkal kapcsolatban. Semmi kedvem nem volt kockáztatni a bőrömet, pláne, hogy nem is ismerem a szüleit. Mi van, ha bérgyilkosok vagy jártasak az alvilágban, vagy tudom is én. Nyugodj már le Jongin! Már megint kezded?! Ez csak egy ártatlan randi, és a srác teljesen ártalmatlan – nyilvánvalóan a szülei is. - ismét kántálni kezdtem, hogy megnyugtassam magam. Felöltöztem, majd lementem a konyhába csinálni magamnak reggelit – bár jó volt az tízórainak is így késő délelőtt.

Megetettem Janggut is, míg evett azon gondolkoztam mivel töltsem el estig az időt. Beszélnem kéne Zicoval, tudatni vele, hogy sínen vagyok, habár a gyomromon lévő gyűrű nem ezt bizonyította. Még mindig ideges voltam az egész miatt, de megint felidéztem magamban Zico csalódott és dühtől eltorzult arcát s új erőre kaptam. Végül nem hívtam föl csak sms-ben tudattam vele, hogy a terve meghiúsulni látszik. Csak azt sajnáltam, hogy nem láthattam az arcát. Na meg Taemint. Ő nem tehetett róla, hogy ő lett az áldozat. A sors véletlen fintora volt.

Miután végeztem a késői reggelivel, Janggut kivittem még sétálni mielőtt elkeztek készülődni. Megint megpróbáltam előre eltervezni mindent, mint mindig, de a kitöltetlen hézagok csak még jobban idegesítettek. Bármit megadtam volna egyetlen perc nyugalomért. Végső esetben már azzal biztattam magam, hogy holnap már csak nevetni fogok az egészen. Ismét egy órát kóvályogtunk minden felé, majd haza érve megebédeltem és neki álltam készülődni.

Mire mindent rendbe raktam magamon is és a fejemben is már indulhattam is Taeminékhez. Úgy éreztem magam egész úton, mint aki épp most készült megkérni valaki kezét. Nem tudtam eldönteni, hogy mi ez a hirtelen jött reakció, elvégre ez csak egy randi volt, azon kívül pedig az egész egy fogadás volt, amit ha megnyerek soha többet nem kellett szóba állnom Taeminnel.

Meggyőztem magam, hogy lényegében a kilétemet féltettem és a lebukás miatt paráztam ennyire ettől az egész estétől.

Oda érve megálltam a kapuban, s magabiztosságot színlelve, remegő kézzel megnyomtam a csengőt. Úgy két percig álltam tétlenül és már kezdtem ideges lenni, mikor kinyílt az ajtó, ám nem Taemin jelent meg, hanem egy izmos férfi, aki egyenesen úgy nézett rám, mint a véres késre. Nincs mitől félni, igaz Jongin? - tettem fel magamban a kérdést, majd nyeltem egy nagyot és összeszedtem a bátorságomat.

Ám mire szólásra nyitottam volna a szám, hogy védjem a helyzetem Taemin kíváncsiskodó hangját hallottam meg a háttérben. A férfi vonakodva, de arrébb állt, ám még mindig félelmet keltett a tekintete. Olyan volt, mint egy kutya, aki a csontját védte. Szó szerint. Hatalmas kutya szemei voltak és olyan érzésem támadt, mintha Taemin lenne az a bizonyos csont.

-    Ha egy ujjal is bántod, megtalállak és beverem a képed, de úgy, hogy a saját anyád nem fog rád ismerni. – szűrte a fogai közt, mert idő közben Taemin is megérkezett. Finoman arrébb tolva a pitbullt.

-          Nyugi Jonghyun-shi nem lesz baj. - törte meg a feszült légkört Taemin.

-     Indulhatunk? - kérdeztem, de le sem vettem a szemem a házőrzőről. Ki tudta mennyire volt beidomítva és mennyire volt hamis.

-          Igen. - felelte félénken Taemin s kilépett az ajtón. 

Minden erőmet össze szedtem, hogy nyugodtnak látsszak, és ne tűnjön fel az idegességem, ám ahogy megláttam az összes addig felépített önbizalmam leomlott mint egy fal. Nem szokás ilyet mondani egy fiúra, és elég hülyén is hangzott, de gyönyörű volt. Fekete bőrnadrágot és egy elegánsabb, de mégis stílusos inget viselt, mellette karkötők és egy hozzá illő nyaklánc dobta fel az összképet. Fogalmam sincs honnan jött, de a szívem kihagyott egy ütemet és mintha hirtelen elfogyott volna minden levegőm. Nyeltem egy nagyot, hogy összeszedjem magam.

5. fejezet - Igen vagy nem?

Taemin POV

Nem értettem, hogy mit akarhatott Zico – mint kiderült ő volt az, aki múltkor keresett – és Jongin. Az első személyt akkor láttam életemben először ezért is lepett meg a közeledése. Kíváncsi voltam, vajon mi történhetett volna, ha Chanyeol nem lép közbe? Talán megtudtam volna a szándékait? Vagy jobban kifejezhette volna magát? Lehet csak barátkozni akart ő is, mert rájöttek, hogy én sem voltam néma és léteztem. Viszont nem tudtam, hogy honnan ismerhetett, hiszen nem egy osztályba jártunk – ahogy Kaival sem.

A másik említettel néha összefutottam már a suliban, de csak annyit tudtam róla, hogy mindig lányok vették körül és, hogy elég jómódú családból származott. Ezért is nem értettem, mit akarhatott tőlem, mert tudtommal nem voltam lányból. Aznap reggel nagyon meglepett mivel egyáltalán nem számítottam útitársra. Igaz egy kicsit megijesztett, de nem tűnt rossz embernek. Viszont nem értettem magam. Sose mondtam csak úgy idegennek, hogy találkozhatunk valamikor. Egy kicsit megbántam a válaszomat. Arra még nem is gondoltam, hogy mi van, ha csak át akartak vágni?  Sajnos nem mindenki olyan volt, mint amilyennek látszott.

Felsóhajtottam, majd próbáltam a történelem órára koncentrálni. A tanárt néztem és kerestem a tekintetét. Akárhogy próbálkoztam nem jött össze, mert mindig ugyan ott kötöttem ki. Valakivel ezt meg kellett beszélnem. Chanyeolnak felhozhatnám szünetben a témát, de féltem, hogy kinevetett volna. Mi van, ha valójában bosszantottam és csak kedvességből tűrt meg maga mellett? Vagy egyáltalán nem gondolt rám barátként csak egy olyan személyként, aki segítette a beilleszkedésben? Emellett mindig volt valami fura csillogás a szemeiben, amit nem tudtam hova tenni. Elhessegettem a gondolatokat, majd már csak azt vettem észre, hogy rég kicsengettek és Chan engem figyelt.

-         Van valami baj? – kérdezte mire lesütöttem a szemeim. Nem tudtam, hogy elmondjam e neki vagy sem. Hogy reagált volna? Végül összeszedtem minden bátorságomat és belekezdtem.

-          Emlékszel arra a srácra, aki múltkor valami miatt keresett és finoman elküldted?

-     Igen, miért? Talán megint betalált? – kérdezte miközben dühöt véltem felfedezni rajta, de lehet csak képzelődtem.

-         Izé… Nem erről van szó, csak nem tudtam, hogy mit akarhatott. Emellett valamelyik nap, amikor jöttem iskolába egy másik sráccal is összefutottam. Azt hiszem, Kim Jonginnak hívják, ő pedig el akar hívni valahová hétvégén.

-              Mit válaszoltál neki?

-           Igent mondtam bár kicsit megbántam, mert nem igazán tudtam hova tenni az egészet. Viszont nem akartam visszamondani, mert vele szemben erkölcstelen lenne.

-          Hmmm…. mindenesetre vigyázz velük – borzolt bele a hajamba, mire elmosolyodtam. – Ha gondolod, utána járhatok a dolgoknak – mondta s megráztam a fejem nemlegesen.

-     Nem kell. Biztos nem akarnak rosszat csak nem tartok még ott, hogy bárkiben könnyen megbízzak.    Köszönöm, hogy elmondhattam neked ezt, Ommával nem tudtam volna megbeszélni – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nincs mit – vigyorgott az ezer wattos vigyorával, mire elpirultam, de legalább a lelkem könnyebb lett, hogy megoszthattam vele a dolgokat.

Az órák után épp hazaindultam volna Chanyeolal, amikor eszembe jutott valami. Ennyire feledékeny nem lehettem!

-     Chanyeol, várj meg itt! Gyorsan visszaszaladok a termünkbe, mert ott hagytam a tornacsomagomat – hadartam el gyorsan majd visszarohantam a termünkbe.

Szerencsémre ott volt az asztalom mellett a csomag, amit egyből fel is kaptam nehogy még véletlen itt hagyjam. Ám ekkor valamit észrevettem a padomban. Egy boríték volt az. Értetlenül pislogtam majd jobbnak véltem, ha kinyitom és akkor megtudtam a tartalmát. „Holnap este nyolc órakor érted megyek. Legyél egy kicsit elegáns! Én már nagyon várom! – Kai” Olvastam az alábbi sorokat mire elkezdtem mosolyogni. Mégsem volt rossz ember csak más modora volt. Ezután visszamentem Chanhez és elindultunk most már ténylegesen haza.

-         Jaj, képzeld! – kiáltottam fel hirtelen izgatottan. – Említettem régebben, hogy Ommáéknak szeretnék adni egy ajándékot. Mivel keveset találkoznak, így arra gondoltam, hogy kettesben elküldöm őket egy wellness hétvégére és sikerült elintéznem mindent - néztem rá csillogó szemekkel mire felnevetett. – Na! Nem vicces! – konyultak le ajkaim. Természetesen nem sértődtem meg rá. Mellette mertem az lenni, amilyen voltam.

-        Komolyra fordítva a dolgokat…khm… Na, tehát. Szerintem ez egy jó ajándék lesz nekik. Biztos örülni fognak neki.

-                Úgy gondolod?

-                 Persze – válaszolt szintén mosolyogva én pedig ki tudtam volna csattani az örömtől.

Az út további részében nem igazán szóltunk egymáshoz, elvoltunk a saját kis világunkban. Mivel Happy Virus csak egy utcával lakott tőlünk lejjebb, így végül is egymást kísérgettük haza.

Miután hazaértem úgy gondoltam, hogy a holnapi napot inkább megbeszélem Keyel, mert akkor el tudott látni tanácsokkal. Elkezdtem a lakásba keresgélni mivel az irodájában nem volt, így a második tippem a konyha volt. Pont valamit sütött, amikor a háta mögé lopóztam, hogy közelebbről is megnézhessem. 

-          Jaj, szívem megijesztettél! – vette ki a sütőből a süteményt.

-          Bocsi Omma, de beszélni szeretnék veled – néztem rá kiskutya szemekkel.

-          Ha segítesz a vacsora elkészítésében, akkor közben meg tudjuk beszélni a dolgokat. Jonghyun most telefonált, hogy egy fontos vendéget hívott meg vacsorára. Gondolom egy üzletkötőt, így ma este ki kell tennem magamért – darálta el miközben a kezembe adta a saját kis köténykémet.

Ezután elfoglaltam a saját kis helyemet a konyhán belül, majd neki láttam a feladataimnak. Elsőnek megmostam a zöldségeket majd apróra vágtam őket. Nem voltam egy nagy szakács zseni, mint Key, de az apróbb dolgokat meg tudtam csinálni. Miután ezzel végeztem a húst feldaraboltam és elmosogattam. Kíváncsi voltam, hogy kit látunk el vendégül, mert Key akkor tett ki magáért és merült teljesen a főzésbe, ha nagyon fontos személyről volt szó.

-          Köszönöm, hogy segítettél. Menj fel és öltözz át – szólalt meg Key a gondolataimból kizökkentve. Bólintottam s jó kisfiú módjára úgy tettem, ahogy mondott.

Lehet egy kicsit túl kiöltöztem –állapítottam meg, ahogy a tükörben néztem magam-, de ritkán volt ilyen alkalom és fontos volt az első benyomás. Felsóhajtottam, majd még utoljára vetettem magamra egy pillantást s lementem a nappaliba.

***

Már egy fél órája hallgattuk, hogy mennyire jó hely Busan és, hogy feltétlenül el kellett volna mennünk oda. Nem voltam az a türelmetlen fajta, de most már kezdtem unni a nőt. Nos, hogy hol kezdődött minden? Egy órával ezelőtt mutatta be nekünk Jonghyun az új ügyfelét, akit meghívott hozzánk vacsorára. Komolyan azt hittem, valami nyers modorban zajló estének láttunk neki, amiben megkötik a megállapodásukat, Key helyeselt én pedig okosabb lettem pár információval a felnőttek világából. Ehelyett egy katasztrofális nőt láttunk el, akit Shin Saekyungnak hívtak. Egy jómódú üzletkötő asszony volt, akinek jól jött volna a családi vállalkozásunk egyik cégét beindítani. 

Próbáltam nem túl feltűnően végig nézni az arcokon, miközben egy két falatot bekaptam a főételből. Kibum már nagyon unhatta, mint én, de tartotta magát. Jonghyun csüngött a lány szavain s érdeklődését mutatta. Saekyung pedig áhítattal mesélt mindenről csak éppen a témáról nem, mintha csak egy egyszerű randin lett volna annyi különbséggel, hogy nem édes kettesben töltötték.

-          Nagyon finom volt eddig az étel. Ki csinálta? Ugye te Jonghyun? – kérdezte Saekyung én pedig kapásból Keyre pillantottam. Sose szerette, ha kritizálták és hangot is adott a véleményének.

-           A barátom csinálta, Kibum – mosolygott s közben a mellettem ülő barna fiúra mutatott. Az enyhe kifejezés elég gyenge volt ahhoz, mennyire volt ideges.

-              Hmm… átlagos – jött a válaszreakció a nőtől. Ajaj, ha most nem találtam volna ki valamit, akkor itt akkora balhét csapott volna Key, mint annak a rendje.

-          Izé.. eszembe jutott valami, amit még ma meg kell csinálnom. Omma gyere ehhez a te segítséged is kell! – daráltam el miközben meghajoltam és Keyel felmentünk a szobámba.

Csak ott tudtam kifújni magam s készültem egy hisztis sorozatra, hogy miért rángattam fel, amikor ki akarta csinálni a lányt. Helyette teljesen más történt.

-                 Köszönöm, hogy felhoztál onnan, ha nem teszed tuti neki estem volna a csajnak – mondta miközben kidőlt az ágyamon. – Emellett legalább nem kell a marhaságait hallgatnunk.

-          Hát… te jöttél volna ki rosszul a dolgokból, és nem akartam harmadik világháborút – ültem le mellé és komolyan néztem rá. – Elhiszem, hogy magadban százszor kinyírtad Saekyungot, de Jonghyun téged szeret – mosolyogtam rá. Az évek alatt megismertem már annyira, hogy tudtam mindenkire féltékeny volt, aki a bátyám közelébe merészkedett és nő nemű volt.

-          Majd ha szerelmes leszel, megtudod – simította meg a fejem, majd ő is elmosolyodott. – Amúgy mit is akartál mondani? Annyira koncentráltam a főzésre, hogy végül szóba se került.

-          Ööö…. Inkább elmondom az egész történetet, úgy jobban átlátod a helyzetet – gondolkodtam egy kicsit, majd felvázoltam neki a helyzetet Zicoról és Kairól. Mármint, hogy mindketten akartak tőlem valamit és az utóbbi el is hívott egy találkára.

-          Hm… értem. Nem szeretem az emberekben a rossz dolgot látni, de vigyázz velük. Nehogy neked fájjon a végén! Sajnos nem védhetlek meg mindig mindenkitől – sóhajtott fel majd folytatta. – Ha szeretnél akkor menj el Jonginnal a találkozóra, de légy óvatos. A bátyáddal beszéld meg a dolgokat még a biztonság kedvéért.

-          Omma! – kezdtem el tiltakozni. – Jjong néha még tőled is jobban félt, amikor emberekkel érintkezek, vagy csak ha szimplán kimegyek az udvarra. Reggel is vagy háromszor el kellett mondanom, hogy normálisan fel vagyok öltözve és nem fogok megfázni – temettem bele az arcom a tenyerembe mire kuncogás csapta meg a fülem. – Nem vicces!

-          De – vigyorgott. – A pici Taemin kezd felnőni és szabad teret akar magának, amit mi még nem merünk megengedni így folytonos konfliktusba kerül velünk – a végén csak felsóhajtottam, mert nem volt elég energiám ellenkezni.

-          Inkább elmegyek zuhanyozni – álltam fel az ágyról és előkapartam az alvós cuccomat s magára hagytam az integető Kibumot.

A zuhany alatt állva elgondolkodtam a holnapi napon. Két dologra jutottam, vagy élvezni fogom, vagy nem. Nem ismertem Kait, de próbáltam pozitívan végig gondolni. Lehet, beülünk egy moziba vagy kávézóba, jól elbeszélgetünk, és jól alakulnak a dolgok. Igaz, Chanyeolon kívül senkinek sem tudtam megnyílni a suliban. Ezért is volt csak egy barátom. Bíztam abban, hogy jól fog sikerülni minden s minden negatív energiát elüldöztem.

Egy jó fél óráig áztathattam magam a gondolatmenetem miatt, de jól esett a forró zuhany, megnyugtatott. Kiszálltam a kabinból majd megtörölköztem és felöltöztem. Még megmostam a fogaim lefekvés előtt, s amikor tökéletesnek gondoltam mindent a szobámba mentem. Meglepetésemre Omma volt ott és éppen ágyazott mellettem.

-                Mi történt? – kérdeztem megilletődve és közelebb mentem hozzá.

-       Összekaptunk Jonghyunnal én pedig nem akarok egy légkörben lenni vele. Majd, ha valami baja van, megtalál – mondta hisztérikusan én pedig nem igazán tudtam, hogy kellett volna ezt lekezelnem.

-            A mai vacsora miatt? – tapogatóztam finoman hátha elárulta a konkrétabb okát. Közben leültem mellé az ágyba.

-            Igen – sóhajtott fel. – Tudod mennyire nem szeretem, ha női parfümöt érzek rajta és tömény illatfelhő volt körülötte. Nem akarok belegondolni mi volt köztük, amíg mi a szobában voltunk.

-          Semmi – vágtam rá egyből. – Tudod, hogy Jonghyun nem olyan, ha valami baj van, akkor azt elmondja. Meg azért látszódnak is rajta a dolgok – próbáltam megnyugtatni valamivel, de sajnos ettől jobb nem jutott eszembe.

-          De nem is egy kínai nagyfal választotta el őket!

-          Az lehet, de ismered Jonghyunt. Tényleg nagyon őszinte és látszik rajta, hogy szeret. Holnap biztos meg tudjátok beszélni a dolgokat s minden rendbe jön – mosolyogtam rá biztatóan. – Emellett örülnék, ha hamar kibékülnétek, mert van egy ajándékom számotokra – álltam fel az ágyról és az íróasztalomhoz sétáltam. Ott voltak a wellness hotel papírjai, amit majd be kellett mutatniuk.

-          Mi az? – kérdezte Key és láttam rajta, hogy meglepődött. Nem mondtam semmit csak oda nyújtottam neki a papírokat majd elfoglaltam a helyem, amíg olvasta a papírokat. – Jaj, te nem kellett volna – ölelt meg szorosan.

-          Omma, megfojtasz! – próbáltam magamtól eltolni mielőtt megfojtott volna. Több-kevesebb sikerrel. – Inkább aludjunk! Jó éjt! – bújtam a takaró alá miután sikerült kimenekülnöm a karmai közül. A takaró alól néztem fel rá majd lassan elnyomott az álom.

***

Másnap dél környékén keltem. Majdnem sokkot kaptam, amikor megnéztem, hogy hány óra volt. Végül sikerült lenyugtatnom magam, hogy még bőven volt időm estig. Nyújtózkodtam egyet majd észrevettem egy kisebb csomagot a székemen. Nagy nehezen felálltam és oda vánszorogtam. Egy nagy adag ruha volt rajta s egy levél, amit Kibumtól kaptam. „Ma este ebbe a szettbe menj el! Tuti sikered lesz vele! Remélem, hogy jól fogod magad élvezni és kellemes emlékekről beszélünk majd másnap. Jonghyunnal igyekszek, majd ma kibékülni szóval drukkolj nekünk! Sok szeretettel a drága Ommádtól.”

Elmosolyodtam a levél végére és megnéztem mit készített ki nekem Key. Egy bőrnadrág és egy fehér, elegánsabb ing volt kikészítve, s a szetthez illő nyaklánc és karkötők. Tudtam, hogy érdekes ízlése volt, de nem akartam megbántani így ebbe mentem. Ha rajtam múlt volna a dolog egy egyszerű farmerbe és egy csíkos kötött felsőbe mentem volna. Miután felöltöztem elvégeztem a nappali teendőimet és vártam az estét. Még nem akartam a hajamat belőni meg ilyenek, mert tuti szétjött volna. Kíváncsian vártam, hogy mit hozz az este. 

4. fejezet - A terv

Kai POV

Fogalmam sincs honnan vette Zico az ötletet, de a saját csapdám áldozata lettem. Amikor megfogalmazódott bennem az ihlet, nem úgy gondoltam, hogy én leszek az, akinek végre kellett hajtani. Iszonyatosan dühös voltam rá. Legszívesebben neki estem volna ott helyben és addig ütöttem volna, míg mozgott, de melyik élőlény támadt a saját cinkostársára? Más részről pedig a büszkeség is megkövetelte, hogy ne utasítsam vissza az ajánlatot. Gondolatban kiterveltem mindent haza fele.

Tudtam mennyire könnyű préda lesz, és előre bele kalkuláltam a naivitását. Az egyetlen személy, aki megnehezítette a dolgomat, az új srác volt. Sejtelmem sem volt, hogy kerüljem meg azt a bástyát, mert akárhonnan néztem védte az áldozatom, ahogy tudta. Azt még nem tudtam mivel, vagy hogyan, de távol kellett tartanom egy kis ideig Taemintől. Ha mondjuk csak egy hétre beteg lett volna, vagy valami véletlen folytán összeverték volna máris meg lett volna oldva. Ám az egész hátulütője az volt, hogy valószínűleg Taemin se tágított akkor mellőle.

Valahogy a közelébe kellett férkőznöm ezért végig a megoldáson járt az eszem. A suliban gyorsan terjedtek a hírek, ezért az volt az első gondolatom, hogy fél úton valahol a háza és a suli között elindítom a lavinát. Nem akartam az iskolában kezdeményezni, mert a sok pletykás csaj lebuktatott volna.

A tervem pedig a következő volt: szépen lassan a közelébe férkőzni és elnyerni a bizalmát anélkül, hogy gyanakodni kezdett volna, hogy valami nem stimmelt a dolgokkal kapcsolatban. El kellett érnem, hogy bízzon bennem ám az meg sem fordult a fejemben, hogy bele szerethetek. Magam sem értem miért, de ott helyben bele akartam kezdeni a tervembe pedig tudtam, hogy várnom kell vele reggelig. Olykor egy röpke pillanatra elgondolkoztam rajta, milyen lett volna az életem, ha nem tartoztam volna a suli nagykutyái közé, de aztán meggyőztem magam, hogy barátok közt voltam, és tökéletes volt nekem így.

Haza érve megetettem Jjanggut és, hogy némi kép lenyugodjak elkezdtem vele játszani. Olyannak, aki nem ismert meg sem fordult volna a fejében, hogy valami baromi nagy szemétséget terveztem egy amúgy is érzékeny sráccal szemben. Egy röpke pillanatra el fogott a bűntudat, de megnyugtattam magam, hogy jó móka lesz és, hogy csak én reagálom túl ezt az apró viccet.

Ám arra mégsem tudtam rájönni, hogy Zico miért pont velem fogadott és miért pont nekem kell elcsábítani a srácot. Amennyire ismertem, valamit forgatott a fejében – valószínűleg biztosra vette, hogy győzni fog. A sok évnyi ismeretség ellenére mégse ismerhetett eléggé, ha azt hitte, hogy ilyen könnyen feladom. Elmosolyodtam a gondolatra, ahogy elképzeltem az arcát amint tudatosult benne, hogy győztem és elfogott az izgatottság. Mire ágyba kerültem annyira fel voltam pörögve a gondolatra, hogy Zico pofára esik, hogy alig tudtam elaludni. Tisztában voltam vele, hogy a barátom, mint P.o és Chen is, de mindig volt köztünk némi rivalizálás, talán mert mindketten azt hittük, hogy mi tojtuk a Spanyolviaszt. Chen és P.o inkább katonák voltak, mintsem vezérek.

Egész éjjel alig aludtam valamit és reggel pedig úgy éreztem magam, mint akin áthajtott egy úthenger. Igyekeztem elképzelni a lehetséges párbeszédet. A modoromat ismerve, nem volt egyszerű dolgom, de valahogy meg kellett próbálnom. Semmiképp nem akartam veszíteni.

Némi idegességgel a gyomromban még az ébresztő óra pityegése előtt felkeltem és felöltöztem. Időben utol kellett érnem, ma nem késhettem el a suliból. Egyetlen szerencsém volt, hogy a szüleim sokat utaztak, ezért nem kellett kora reggeli magyarázkodással kezdenem és nem voltak gyanakvó pillantások. Mielőtt elindultam megetettem és megszeretgettem Jjaggut.

Direkt kerülővel mentem suliba, Taeminék felé. Persze nem mentem el a házukhoz. Nem akartam megkockáztatni, hogy lebukok, mindenki tudta, hogy védik őt otthon, bár az ok, hogy miért valahogy rejtve maradt. Végül is nem is túlzottan érdekelt, mert lényegében az új srácnak akartam némi kellemetlenséget okozni. Láttam, ahogyan Taeminre nézett, és amit leolvastam az arcáról, abból azt szűrtem le, hogy oda volt érte. Lényegében egyszerű csínytevés volt az egész, hogy Chanyeol tisztában legyen vele, mi a helyzet és kik voltak a suli vezérei. Csupán egy vicc volt. Semmi több.

Elmentem egészen Taeminék utcájáig és onnan indultam el suliba, gondosan ügyelve, hogy ne vegyen senki észre a családjából. Ismét teljesen bele merültem a zenébe mikor úgy ötven méterrel előttem megpillantottam a fiút. Olyan testtartással kullogott, mint aki arra várt, hogy a következő pillanatban megnyíljon alatta a föld és eltűnjön. Nem tudtam hova tenni, de kisugárzásából mintha szégyen érződött volna és szomorúság.

Megint elfogott egy pillanatra a bűntudat és meg is álltam egy másodpercre aztán elő hívtam magamban Zico csalódott, dühös arcát és újból feltöltődtem energiával. Hosszú és határozott léptekkel indultam meg Taemin után s mikor mögé értem óvatosan, - hogy ne hozzam rá teljesen a frászt- megérintettem a vállát, de még így is akkorát ugrott, mint aki épp testnevelés órán érezte magát. Hatalmas boci szemekkel kezdett el nézni s szinte könyörgött a tekintetével, hogy ne bántsam.

-        Szia! Zavarok? Elkísérhetlek suliba? - megpróbáltam oldani a ránk telepedő csöndet és feszültséget. Az igazat megvallva én is elég hülyén érzetem magam, hiszen évek óta egy suliba járunk, de soha nem szóltam hozzá egy szót sem és még csak nem is köszöntem. Ki akartam találni, mi járhat a fejében, hogy mit gondolhat rólam.

-        Öhm...Nem, dehogy. - félénken elmosolyodott és valamiért egy kiskutya ugrott be elsőnek, akinek a szemében tükröződött, hogy az előző gazdái bántották s most tőlem kért segítséget és némi szeretetet. Valamiért hirtelen Zico is úgy ugrott be, mint valami állatkínzó, aki kikötött egy kutyát a fához. Gyorsan elhessegettem a gondolatot és igyekeztem a feladatra koncentrálni.

-        Jongin vagyok, de a barátaimnak csak Kai. - mosolyt erőltettem az arcomra s kezet nyújtottam.

-        Taemin vagyok. - bizonytalanul megrázta a kezem.

-    Tudom. –a hogy kimondtam meg is bántam, mert megint megijedt. Ha így folytattam nem tudtam megnyerni a fogadást. Egy lépést tettem előre kettőt pedig hátra. Biztatásul elmosolyodtam, de fogalmam sem volt, hogy magyarázzam ki ezt az egész helyzetet ezért inkább megpróbáltam témát váltani. - Indulhatunk? Még a végén elkésünk. - nem akartam hinni a saját fülemnek, hogy ezt pont én mondom. Egyszeriben megbántam, hogy csak ötvenezer won-ban fogadtam drága barátommal. Többen kellett volna. Néhány percig némán kullogtunk egymás mellet. Fogalmam sem volt mit mondjak, hogy ne ijesszem el még jobban. Az ellenkezőjét kell elérnem, nem azt, hogy meneküljön. - Már rég óta szerettem volna veled beszélni és barátkozni. Rég óta ismered Chanyeolt?

-        Nem, nem rég került a suliba én pedig csak segítek neki. - válaszolta félénken.

-        Azt hallottam, jó tanuló vagy. Miket szeretsz csinálni?

-      Hát... - kezdte elgondolkodva- szeretek zenét hallgatni, zongorázni és nyelvet tanulni. -Jesszusom, tényleg stréber - jegyeztem meg magamban. Azt hittem, hogy amit beszéltek, csak kamu.

-     Én szeretek a barátaimmal lenni, táncolni, és zenét hallgatni. - feleltem szintén elmerengve. Sosem gondolkodtam még azon, mit szeretek csinálni szabadidőmben a szívatáson kívül. Lassan, de biztosan közeledtünk a suli felé és muszáj volt valahogy lecsapnom rá és elhitetnem vele, hogy érdekel.

-        Nekem nem igazán vannak barátaim.

-     Lenne kedved valamikor elmenni valahová? Ismerkedni, beszélgetni meg hasonlók. - valamiért azt vártam, hogy nemet mond. Más diák legalábbis tuti nemet mondott volna az ajánlatra.

-      Persze, de csak hétvégén. Már elígérkeztem. - egy pillanatra lesokkolt a válasza. Az ellenkezőjére készültem, hogy harcolni kell, hogy felkeltsem a figyelmét, de simán bele ment. Honnan tudta, hogy nem voltam egy bérgyilkos? Vagy rosszabb: megrögzött játékfüggő.

-        Az remek lenne. - válaszoltam mosolyogva, mire ő is viszonozta a gesztust.

Tényleg egy kiskutyára hasonlított, ami az én esetemben nem volt pozitív dolog. Úgy éreztem magam, mint egy állatkínzó, ami eléggé abszurd gondolat, tekintve, hogy kutyám is volt. A felfedezéstől még jobban utáltam Zicot és eljutottam arra a pontra, hogy inkább neki akarok keresztbe tenni, mintsem Taeminnek. Istenem, olyan szemekkel tudott nézni, mint Jjanggu, bár tudtam mi a helyzet, és a kutyámra semmiképp sem fogadtam volna. Alig vártam, hogy túl legyek ezen az egészen és megnyerjem az ötvenezret.

3. fejezet - Omma!

Taemin POV

-     - Szerintem mára ennyi elég lesz. Menjünk haza! – szólalt meg Chanyeol miután már két órája korrepetáltam. Mivel elmaradtak az utolsó óráink, így jobban fel tudtam zárkóztatni matekból, amit nem bántam.

-        - Rendben – álltam fel a székről miközben belepakoltam a táskámba a sulis cuccaimat. – Így már érted nagyjából a dolgokat? – mosolyogtam rá, amit viszonzott.

-        - Persze, sokkal jobban járnék, ha te állnál a tábla előtt, és nem a tanár. Nálad hamarabb s könnyebben megértem – gondolkodott el a mondata végére, mire kicsit elpirultam. Nekem ez az egész nagyon új volt. Régebben akkor szóltak hozzám, hogyha valakinek a beadandó munkáját vagy a háziját kellett meg csinálnom. Most pedig jött Park Chanyeol és teljesen felforgatta az életemet már az első napján.

-        Haza kísérjelek? Ilyenkor már hamar sötétedik, és nem szeretném, ha bajod esne.

-     Izé..ha nem gond… - próbáltam normálisan válaszolni neki. Valamiért, ha a közelemben volt vagy, ha rám mosolygott a szívem hevesebben kezdett verni és teljesen zavarba jöttem.

-       Miért lenne az? Akkor nem kérdeztem volna – zavaromban lesütöttem a szemem. – Na, gyere – mondta, mire felnéztem rá s meg fogta a kezemet. Azt hittem, hogy helyben szívrohamot kapok.

Az úton kellemes csendben ballagtunk egymás mellett összekulcsolt kezekkel. Teljesen el voltam pirulva, amit szerencsére a hidegre tudtam fogni. Annyira tökéletes volt ez a pillanat mintha tényleg egy pár lettünk volna. Még magamban is fura volt kimondani nem, hogy hangosan. Annyira tökéletes volt Chanyeol. Szép szemei voltak, helyes, aranyos és kedves volt. Tényleg egy lány álma lett volna az a bizonyos szőke herceg, fehér lovon csak ő barna volt.

Néha megkérdezte tőlem, hogy merre kell menni és mire észbe kaptam már a házunk előtt is álltunk. Még szívesen lettem volna, de tudtam, hogy nem lehetett mivel neki is volt biztosan még más dolga. Közelebb lépett hozzám mire megpuszilta hosszan a homlokomat, mire automatikusan lehunytam a szemeim. Halványan elmosolyodtam, mert szerettem az aranyos gesztusait.

-       Jó éjszakát – mosolyogott rám. Épp készült volna indulni mikor összeszedtem a bátorságom s én is adtam egy jó éjt puszit az arcára. A mosolya egyből ezer wattos lett, amit én is viszonoztam.

-          Jó éjt! – mondtam és megvártam, míg a kaput elhagyja s közben integettem neki.

Szinte repülve mentem be az ajtón, sőt még pördültem egyet-kettőt örömömben. Épp elkiáltottam volna magam, mire eszembe jutott, hogy Kibumnak még lehet volt kliense mivel itthon dolgozott. Inkább úgy döntöttem, hogy később osztom meg vele boldogságom forrását.

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat a szobámig majd bemenve a helységbe levágódtam az ágyamra. Megölelgettem az egyik kispárnám és úgy gurultam végig az ágyon. Mikor meguntam úgy döntöttem, hogy inkább leveszem a kényelmetlen egyenruhámat s átöltözöm bemelegítőbe.

Mikor ez megtörtént a kezembe vettem az órarendem és elkezdtem tanulmányozni. A következő óráim voltak keddenként: dupla irodalom, matek, tesi, angol és dupla rajz. Szerencsére rajz órára nem kellett készülni, a matek házimat megcsináltam Chanyeolal így csak irodalom és angol maradt.

Körülbelül két óra alatt végeztem mindennel s az órámra néztem, ami hét órát mutatott. Bepakoltam a holnapi napra a táskámba, majd lesiettem a konyhába mivel ott szokott lenni általában Key, emellett éhes is voltam már.  A konyhába érve finom illatok csapták meg az orrom és nem is tévedtem Kibum ott volt. Leültem az egyik székhez s kiskutya szemekkel néztem rá, amit akkor szoktam, ha valamit nagyon akartam.

-       Mondd! – mosolygott Key miközben lerakta a kanalat a kezéből s levette az ételt a gáztűzhelyről. Én pedig csak erre vártam.

-          Képzeld – kezdtem bele a mondandómba teljes izgalommal – ma jött egy új srác az iskolába.

-         És? Eddig nem voltál ennyire izgatott, ha új gyerek érkezett hozzátok – gondolkodott el miközben leült velem szemben. Nálunk már megszokott volt úgymond az „anya-lánya” beszélgetések.

-     Azért, mert sikerült összebarátkoznom vele – mosolyogtam szélesen. – Nagyon kedves és aranyos. Segítettem neki eligazodni a suliban, sőt még matekból is korrepetáltam – húztam ki büszkén magam, mire Key elkezdett nevetni.

-      Véletlen nem egy magas, barna hajú srácról beszélsz, aki haza kísért? – kérdezte a ravasz mosolyával az arcán mire én lefagytam.

-          Láttad? – akadtam ki s próbáltam a számat felkaparni a földről a döbbenettől.

-    Persze, Ambert akartam kikísérni, amikor láttuk, hogy nagyon jól elvagy azzal a fiúval és inkább nem zavartunk titeket. Ritka, amikor mással látlak és legjobb barátnőm is nagyon meglepődött – vigyorgott még mindig én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Az asztalra dőltem megsemmisülten és fogtam fejemet. Megígértem magamnak, hogy legközelebb senkit sem fogok a bejárati ajtóig engedni. – Hogy hívják a srácot?

-      Park Chanyeol – válaszoltam automatikusan neki, mire csak szélesebb lett a vigyora. – Megtennéd drága, egyetlen Ommám, hogy abba hagyod a vigyorgást? – néztem rá könyörgően mire nemlegesen megrázta a fejét.

-          Ezen is túl kell esni egyszer. Egyébként örülök, hogy végre találtál valakit, akivel ennyire jól elvagy, de azért csak óvatosan, mert tudod, milyen kis naiv tudsz lenni - váltott a végére aggódóvá, amit jobban díjaztam ilyenkor.

-    Tudok már magamra vigyázni – ültem fel a széken és duzzogóba váltottam. Azt már nem szerettem, ha gyerekként kezelt.

-        Jól van, tudom, már nagyfiú vagy – jött oda hozzám és lapogatni kezdte a hajamat, mire felfújtam az arcom. – Inkább vacsorázzunk és pihenj le – mondta végül, majd elkezdtünk teríteni.

-       Jonghyun még nem jött haza? – érdeklődtem a bátyám után, mert még nem láttam amióta hazajöttem. Amikor Omma főzött valamit mindig körülötte ólálkodott és lopkodta a készétel darabkákat, de most nem volt itt.

-          Későn jön ma haza, mert elhúzódik az egyik tárgyalása. Valami olyasmit mondott, hogy az esküdtszék nem tud megegyezni és a bíró ma le akarja zárni az ügyet – gondolkodott el majd felsóhajtott. Mostanában keveset voltak együtt és gondoltam, hogy hiányzott neki, amivel nem volt egyedül. Nem is firtattam tovább inkább a témát, de megoldást akartam rá találni s máris eszembe jutott valami.

Miután befejeztük a vacsorát és segítettem Keynek elpakolni felmentem a szobámba. Még egyszer átnéztem a tanulni valóimat, hogy tudjak minden kérdésre a választ adni, ha esetleg felelést tervezett az egyik tanár holnapra. Ez után vettem egy meleg fürdőt és közben gondolkodtam. Meg kellett tudnom, hogy szokott dolgozni Jonghyun és Kibum hétvégenként. Volt valamennyi megtakarított pénzem, így arra gondoltam, hogy szervezek nekik egy wellness utazást, amin kitudtak volna kapcsolódni és kettesben tudtak volna lenni. Szerintem egész jó ötlet volt. Fürdés után még átmentem Keyhez adni neki egy jó éjt puszit, - ami nálunk már megszokott volt az évek során – majd lefeküdtem véglegesen aludni.

***

Másnap vidáman keltem fel és viszonylag hamar, mert amikor ránéztem az órára még csak fél nyolcat mutatott és nekem csak tízre kellett bent lennem. Nyújtózkodtam egy nagyot majd még visszafeküdtem az ágyba kicsit lustizni. Miután kiélveztem a dunna melegségét felkeltem és kinéztem az ablakon, hogy milyen idő lehetett. Boldogan vettem észre, hogy esett a hó és valószínűleg az éjszaka leple alatt is már hullott a hó mivel elég soknak tűnt innen. Gyorsan felöltöztem meleg ruhákba és leszaladtam a lépcsőn. Az előszobában felvettem a vastag kabátomat, bakancsomat, sálamat és a kesztyűimet és teljes harci díszben léptem ki az udvarra.

Az udvaron a bátyám már seperte a havat a járdáról és szerencsémre nem vett észre. Gonoszan elmosolyodtam majd hógolyókat gyúrtam és támadást indítottam ellene. Nevettem egy sort az arckifejezésén enyhén volt meglepett, kb. ez lehetett az arcára írva „Te meg mit csinálsz itt Isten átka?”. Sajnos, nem tartott sokáig a boldogságom, mert amit adtam azt duplán kaptam vissza a nyakamba.

-          Hólapáttal könnyű volt nyerni– nyújtottam ki rá a nyelvem, mikor diadalittasan körbe járta az udvart.

-         A cél érdekében bármit – vigyorgott miközben viszonozta a kedves gesztusomat. Mikor kiszórakozta magát segítet felállni, majd lesepertük magunkról a havat.

-          Kész a reggeli gyertek be enni! – jött ki Key hozzánk, mire sunyin összenéztünk Jonghyunnal.

Egyből előkerült újra a hólapát és megtámadtuk Keyt s dobáltuk rá a havat. El lehetett képzelni, hogy menyire élvezte. Mikor befejeztük úgy nézett ránk, hogyha szemmel lehetett volna gyilkolni mi már rég halottak lettünk volna. Jobbnak láttam gyorsan beiszkolni a házba ezzel hátra hagyva kedves testvéremet egy feldühödött dívával.

Mivel bőrig áztam az utam elsőnek a fürdőbe vezetett, ahol megszárítottam vizes hajamat. A szobámban pedig felvettem az egyenruhámat és indulásra készen álltam. Már csak reggeliznem kellett, fogat mosnom, felvenni az ebédemet – már ha a mai után kaptam – és tényleg készen voltam. Fél tíz volt mire mindennel elkészültem és elindultam az iskolába. Nem szerettem sietni, ezért mindig hamarabb indultam el, hogy időben beérjek.

Az osztályterem elé érve nem várt dolog fogadott, vagyis inkább nem várt személy. A suli nagykutyái valakit vagy valamit nagyon kereshettek. Épp slisszoltam volna be a terembe, hogy ne kerüljek bajba, amikor az egyik megszólított.

-          Te vagy Lee Taemin? – kérdezte egy magas, szőke hajú srác, mire lefagytam. Mit akarhatott tőlem?

-          I..igen. Miért? – tettem fel a száz pontos kérdést, mire elvigyorodott. Oda jött hozzám és átkarolta a vállam. Nagyon kínos volt az egész főleg, hogy az egész osztály minket bámult.

-          Lenne kedved egy olyan helyes sráccal eljönni valahova ma délután, mint én? – ha nem voltam ennél jobban sokkos állapotban, akkor még sohasem.

-          Izé.. – próbáltam valamit mondani, mikor megjelent a megmentőm.

-       Ma biztos, hogy nem lesz jó neki, mert velem lesz délután. Emellett nem foglalkozik olyan gengszterekkel, mint te vagy – mikor megjelent Chanyeol magamban felsóhajtottam s hálát adtam az Istennek, hogy meg menekültem.

-        Akkor majd máskor – kacsintott rám az illető majd elmentek. Talán félt Chanyeoltól? Viszont reméltem, hogy utoljára találkoztam vele.