5. fejezet - Igen vagy nem?

Taemin POV

Nem értettem, hogy mit akarhatott Zico – mint kiderült ő volt az, aki múltkor keresett – és Jongin. Az első személyt akkor láttam életemben először ezért is lepett meg a közeledése. Kíváncsi voltam, vajon mi történhetett volna, ha Chanyeol nem lép közbe? Talán megtudtam volna a szándékait? Vagy jobban kifejezhette volna magát? Lehet csak barátkozni akart ő is, mert rájöttek, hogy én sem voltam néma és léteztem. Viszont nem tudtam, hogy honnan ismerhetett, hiszen nem egy osztályba jártunk – ahogy Kaival sem.

A másik említettel néha összefutottam már a suliban, de csak annyit tudtam róla, hogy mindig lányok vették körül és, hogy elég jómódú családból származott. Ezért is nem értettem, mit akarhatott tőlem, mert tudtommal nem voltam lányból. Aznap reggel nagyon meglepett mivel egyáltalán nem számítottam útitársra. Igaz egy kicsit megijesztett, de nem tűnt rossz embernek. Viszont nem értettem magam. Sose mondtam csak úgy idegennek, hogy találkozhatunk valamikor. Egy kicsit megbántam a válaszomat. Arra még nem is gondoltam, hogy mi van, ha csak át akartak vágni?  Sajnos nem mindenki olyan volt, mint amilyennek látszott.

Felsóhajtottam, majd próbáltam a történelem órára koncentrálni. A tanárt néztem és kerestem a tekintetét. Akárhogy próbálkoztam nem jött össze, mert mindig ugyan ott kötöttem ki. Valakivel ezt meg kellett beszélnem. Chanyeolnak felhozhatnám szünetben a témát, de féltem, hogy kinevetett volna. Mi van, ha valójában bosszantottam és csak kedvességből tűrt meg maga mellett? Vagy egyáltalán nem gondolt rám barátként csak egy olyan személyként, aki segítette a beilleszkedésben? Emellett mindig volt valami fura csillogás a szemeiben, amit nem tudtam hova tenni. Elhessegettem a gondolatokat, majd már csak azt vettem észre, hogy rég kicsengettek és Chan engem figyelt.

-         Van valami baj? – kérdezte mire lesütöttem a szemeim. Nem tudtam, hogy elmondjam e neki vagy sem. Hogy reagált volna? Végül összeszedtem minden bátorságomat és belekezdtem.

-          Emlékszel arra a srácra, aki múltkor valami miatt keresett és finoman elküldted?

-     Igen, miért? Talán megint betalált? – kérdezte miközben dühöt véltem felfedezni rajta, de lehet csak képzelődtem.

-         Izé… Nem erről van szó, csak nem tudtam, hogy mit akarhatott. Emellett valamelyik nap, amikor jöttem iskolába egy másik sráccal is összefutottam. Azt hiszem, Kim Jonginnak hívják, ő pedig el akar hívni valahová hétvégén.

-              Mit válaszoltál neki?

-           Igent mondtam bár kicsit megbántam, mert nem igazán tudtam hova tenni az egészet. Viszont nem akartam visszamondani, mert vele szemben erkölcstelen lenne.

-          Hmmm…. mindenesetre vigyázz velük – borzolt bele a hajamba, mire elmosolyodtam. – Ha gondolod, utána járhatok a dolgoknak – mondta s megráztam a fejem nemlegesen.

-     Nem kell. Biztos nem akarnak rosszat csak nem tartok még ott, hogy bárkiben könnyen megbízzak.    Köszönöm, hogy elmondhattam neked ezt, Ommával nem tudtam volna megbeszélni – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nincs mit – vigyorgott az ezer wattos vigyorával, mire elpirultam, de legalább a lelkem könnyebb lett, hogy megoszthattam vele a dolgokat.

Az órák után épp hazaindultam volna Chanyeolal, amikor eszembe jutott valami. Ennyire feledékeny nem lehettem!

-     Chanyeol, várj meg itt! Gyorsan visszaszaladok a termünkbe, mert ott hagytam a tornacsomagomat – hadartam el gyorsan majd visszarohantam a termünkbe.

Szerencsémre ott volt az asztalom mellett a csomag, amit egyből fel is kaptam nehogy még véletlen itt hagyjam. Ám ekkor valamit észrevettem a padomban. Egy boríték volt az. Értetlenül pislogtam majd jobbnak véltem, ha kinyitom és akkor megtudtam a tartalmát. „Holnap este nyolc órakor érted megyek. Legyél egy kicsit elegáns! Én már nagyon várom! – Kai” Olvastam az alábbi sorokat mire elkezdtem mosolyogni. Mégsem volt rossz ember csak más modora volt. Ezután visszamentem Chanhez és elindultunk most már ténylegesen haza.

-         Jaj, képzeld! – kiáltottam fel hirtelen izgatottan. – Említettem régebben, hogy Ommáéknak szeretnék adni egy ajándékot. Mivel keveset találkoznak, így arra gondoltam, hogy kettesben elküldöm őket egy wellness hétvégére és sikerült elintéznem mindent - néztem rá csillogó szemekkel mire felnevetett. – Na! Nem vicces! – konyultak le ajkaim. Természetesen nem sértődtem meg rá. Mellette mertem az lenni, amilyen voltam.

-        Komolyra fordítva a dolgokat…khm… Na, tehát. Szerintem ez egy jó ajándék lesz nekik. Biztos örülni fognak neki.

-                Úgy gondolod?

-                 Persze – válaszolt szintén mosolyogva én pedig ki tudtam volna csattani az örömtől.

Az út további részében nem igazán szóltunk egymáshoz, elvoltunk a saját kis világunkban. Mivel Happy Virus csak egy utcával lakott tőlünk lejjebb, így végül is egymást kísérgettük haza.

Miután hazaértem úgy gondoltam, hogy a holnapi napot inkább megbeszélem Keyel, mert akkor el tudott látni tanácsokkal. Elkezdtem a lakásba keresgélni mivel az irodájában nem volt, így a második tippem a konyha volt. Pont valamit sütött, amikor a háta mögé lopóztam, hogy közelebbről is megnézhessem. 

-          Jaj, szívem megijesztettél! – vette ki a sütőből a süteményt.

-          Bocsi Omma, de beszélni szeretnék veled – néztem rá kiskutya szemekkel.

-          Ha segítesz a vacsora elkészítésében, akkor közben meg tudjuk beszélni a dolgokat. Jonghyun most telefonált, hogy egy fontos vendéget hívott meg vacsorára. Gondolom egy üzletkötőt, így ma este ki kell tennem magamért – darálta el miközben a kezembe adta a saját kis köténykémet.

Ezután elfoglaltam a saját kis helyemet a konyhán belül, majd neki láttam a feladataimnak. Elsőnek megmostam a zöldségeket majd apróra vágtam őket. Nem voltam egy nagy szakács zseni, mint Key, de az apróbb dolgokat meg tudtam csinálni. Miután ezzel végeztem a húst feldaraboltam és elmosogattam. Kíváncsi voltam, hogy kit látunk el vendégül, mert Key akkor tett ki magáért és merült teljesen a főzésbe, ha nagyon fontos személyről volt szó.

-          Köszönöm, hogy segítettél. Menj fel és öltözz át – szólalt meg Key a gondolataimból kizökkentve. Bólintottam s jó kisfiú módjára úgy tettem, ahogy mondott.

Lehet egy kicsit túl kiöltöztem –állapítottam meg, ahogy a tükörben néztem magam-, de ritkán volt ilyen alkalom és fontos volt az első benyomás. Felsóhajtottam, majd még utoljára vetettem magamra egy pillantást s lementem a nappaliba.

***

Már egy fél órája hallgattuk, hogy mennyire jó hely Busan és, hogy feltétlenül el kellett volna mennünk oda. Nem voltam az a türelmetlen fajta, de most már kezdtem unni a nőt. Nos, hogy hol kezdődött minden? Egy órával ezelőtt mutatta be nekünk Jonghyun az új ügyfelét, akit meghívott hozzánk vacsorára. Komolyan azt hittem, valami nyers modorban zajló estének láttunk neki, amiben megkötik a megállapodásukat, Key helyeselt én pedig okosabb lettem pár információval a felnőttek világából. Ehelyett egy katasztrofális nőt láttunk el, akit Shin Saekyungnak hívtak. Egy jómódú üzletkötő asszony volt, akinek jól jött volna a családi vállalkozásunk egyik cégét beindítani. 

Próbáltam nem túl feltűnően végig nézni az arcokon, miközben egy két falatot bekaptam a főételből. Kibum már nagyon unhatta, mint én, de tartotta magát. Jonghyun csüngött a lány szavain s érdeklődését mutatta. Saekyung pedig áhítattal mesélt mindenről csak éppen a témáról nem, mintha csak egy egyszerű randin lett volna annyi különbséggel, hogy nem édes kettesben töltötték.

-          Nagyon finom volt eddig az étel. Ki csinálta? Ugye te Jonghyun? – kérdezte Saekyung én pedig kapásból Keyre pillantottam. Sose szerette, ha kritizálták és hangot is adott a véleményének.

-           A barátom csinálta, Kibum – mosolygott s közben a mellettem ülő barna fiúra mutatott. Az enyhe kifejezés elég gyenge volt ahhoz, mennyire volt ideges.

-              Hmm… átlagos – jött a válaszreakció a nőtől. Ajaj, ha most nem találtam volna ki valamit, akkor itt akkora balhét csapott volna Key, mint annak a rendje.

-          Izé.. eszembe jutott valami, amit még ma meg kell csinálnom. Omma gyere ehhez a te segítséged is kell! – daráltam el miközben meghajoltam és Keyel felmentünk a szobámba.

Csak ott tudtam kifújni magam s készültem egy hisztis sorozatra, hogy miért rángattam fel, amikor ki akarta csinálni a lányt. Helyette teljesen más történt.

-                 Köszönöm, hogy felhoztál onnan, ha nem teszed tuti neki estem volna a csajnak – mondta miközben kidőlt az ágyamon. – Emellett legalább nem kell a marhaságait hallgatnunk.

-          Hát… te jöttél volna ki rosszul a dolgokból, és nem akartam harmadik világháborút – ültem le mellé és komolyan néztem rá. – Elhiszem, hogy magadban százszor kinyírtad Saekyungot, de Jonghyun téged szeret – mosolyogtam rá. Az évek alatt megismertem már annyira, hogy tudtam mindenkire féltékeny volt, aki a bátyám közelébe merészkedett és nő nemű volt.

-          Majd ha szerelmes leszel, megtudod – simította meg a fejem, majd ő is elmosolyodott. – Amúgy mit is akartál mondani? Annyira koncentráltam a főzésre, hogy végül szóba se került.

-          Ööö…. Inkább elmondom az egész történetet, úgy jobban átlátod a helyzetet – gondolkodtam egy kicsit, majd felvázoltam neki a helyzetet Zicoról és Kairól. Mármint, hogy mindketten akartak tőlem valamit és az utóbbi el is hívott egy találkára.

-          Hm… értem. Nem szeretem az emberekben a rossz dolgot látni, de vigyázz velük. Nehogy neked fájjon a végén! Sajnos nem védhetlek meg mindig mindenkitől – sóhajtott fel majd folytatta. – Ha szeretnél akkor menj el Jonginnal a találkozóra, de légy óvatos. A bátyáddal beszéld meg a dolgokat még a biztonság kedvéért.

-          Omma! – kezdtem el tiltakozni. – Jjong néha még tőled is jobban félt, amikor emberekkel érintkezek, vagy csak ha szimplán kimegyek az udvarra. Reggel is vagy háromszor el kellett mondanom, hogy normálisan fel vagyok öltözve és nem fogok megfázni – temettem bele az arcom a tenyerembe mire kuncogás csapta meg a fülem. – Nem vicces!

-          De – vigyorgott. – A pici Taemin kezd felnőni és szabad teret akar magának, amit mi még nem merünk megengedni így folytonos konfliktusba kerül velünk – a végén csak felsóhajtottam, mert nem volt elég energiám ellenkezni.

-          Inkább elmegyek zuhanyozni – álltam fel az ágyról és előkapartam az alvós cuccomat s magára hagytam az integető Kibumot.

A zuhany alatt állva elgondolkodtam a holnapi napon. Két dologra jutottam, vagy élvezni fogom, vagy nem. Nem ismertem Kait, de próbáltam pozitívan végig gondolni. Lehet, beülünk egy moziba vagy kávézóba, jól elbeszélgetünk, és jól alakulnak a dolgok. Igaz, Chanyeolon kívül senkinek sem tudtam megnyílni a suliban. Ezért is volt csak egy barátom. Bíztam abban, hogy jól fog sikerülni minden s minden negatív energiát elüldöztem.

Egy jó fél óráig áztathattam magam a gondolatmenetem miatt, de jól esett a forró zuhany, megnyugtatott. Kiszálltam a kabinból majd megtörölköztem és felöltöztem. Még megmostam a fogaim lefekvés előtt, s amikor tökéletesnek gondoltam mindent a szobámba mentem. Meglepetésemre Omma volt ott és éppen ágyazott mellettem.

-                Mi történt? – kérdeztem megilletődve és közelebb mentem hozzá.

-       Összekaptunk Jonghyunnal én pedig nem akarok egy légkörben lenni vele. Majd, ha valami baja van, megtalál – mondta hisztérikusan én pedig nem igazán tudtam, hogy kellett volna ezt lekezelnem.

-            A mai vacsora miatt? – tapogatóztam finoman hátha elárulta a konkrétabb okát. Közben leültem mellé az ágyba.

-            Igen – sóhajtott fel. – Tudod mennyire nem szeretem, ha női parfümöt érzek rajta és tömény illatfelhő volt körülötte. Nem akarok belegondolni mi volt köztük, amíg mi a szobában voltunk.

-          Semmi – vágtam rá egyből. – Tudod, hogy Jonghyun nem olyan, ha valami baj van, akkor azt elmondja. Meg azért látszódnak is rajta a dolgok – próbáltam megnyugtatni valamivel, de sajnos ettől jobb nem jutott eszembe.

-          De nem is egy kínai nagyfal választotta el őket!

-          Az lehet, de ismered Jonghyunt. Tényleg nagyon őszinte és látszik rajta, hogy szeret. Holnap biztos meg tudjátok beszélni a dolgokat s minden rendbe jön – mosolyogtam rá biztatóan. – Emellett örülnék, ha hamar kibékülnétek, mert van egy ajándékom számotokra – álltam fel az ágyról és az íróasztalomhoz sétáltam. Ott voltak a wellness hotel papírjai, amit majd be kellett mutatniuk.

-          Mi az? – kérdezte Key és láttam rajta, hogy meglepődött. Nem mondtam semmit csak oda nyújtottam neki a papírokat majd elfoglaltam a helyem, amíg olvasta a papírokat. – Jaj, te nem kellett volna – ölelt meg szorosan.

-          Omma, megfojtasz! – próbáltam magamtól eltolni mielőtt megfojtott volna. Több-kevesebb sikerrel. – Inkább aludjunk! Jó éjt! – bújtam a takaró alá miután sikerült kimenekülnöm a karmai közül. A takaró alól néztem fel rá majd lassan elnyomott az álom.

***

Másnap dél környékén keltem. Majdnem sokkot kaptam, amikor megnéztem, hogy hány óra volt. Végül sikerült lenyugtatnom magam, hogy még bőven volt időm estig. Nyújtózkodtam egyet majd észrevettem egy kisebb csomagot a székemen. Nagy nehezen felálltam és oda vánszorogtam. Egy nagy adag ruha volt rajta s egy levél, amit Kibumtól kaptam. „Ma este ebbe a szettbe menj el! Tuti sikered lesz vele! Remélem, hogy jól fogod magad élvezni és kellemes emlékekről beszélünk majd másnap. Jonghyunnal igyekszek, majd ma kibékülni szóval drukkolj nekünk! Sok szeretettel a drága Ommádtól.”

Elmosolyodtam a levél végére és megnéztem mit készített ki nekem Key. Egy bőrnadrág és egy fehér, elegánsabb ing volt kikészítve, s a szetthez illő nyaklánc és karkötők. Tudtam, hogy érdekes ízlése volt, de nem akartam megbántani így ebbe mentem. Ha rajtam múlt volna a dolog egy egyszerű farmerbe és egy csíkos kötött felsőbe mentem volna. Miután felöltöztem elvégeztem a nappali teendőimet és vártam az estét. Még nem akartam a hajamat belőni meg ilyenek, mert tuti szétjött volna. Kíváncsian vártam, hogy mit hozz az este.