A
bandázásaimat leszámítva, semmi kedvem nem volt az iskolához, de bejártam, mert
élveztem, a rivaldafényt. A szüleim gazdagok voltak, helyes voltam és népszerű,
amit rendesen ki is használtam. Mondhatni vissza éltem az emberek bizalmával s
cseppet sem érdekelt, ha esetleg lebukok, mert tuti, hogy kimagyaráztam volna
magam. Egyszerűen hozzá szoktam ahhoz, hogy mindig megkaptam, amit akartam s
nem számított, hogy erkölcstelen volt e vagy esetleg megbánthattam vele
valakit. A szüleim alig voltak itthon így az egyetlen társam a kutyám volt,
Jjanggu, egy uszkár. Valahogy az volt az érzésem, hogy ő megértett, és nem
ítélt el nem számított, hogy mit tettem. Más részről meg több értelmet láttam a
tekintetében, mint némelyik gyereknek a sulimból. Neki meséltem el a napomat
ahányszor csak haza értem.
Felkaptam
a motyómat, és indulás előtt megnéztem magam a tükörben és megállapítottam,
hogy ma is szívdöglesztően néztem ki, majd megetettem Jjanggut és elindultam a
suliba. Kilépve az ajtón bedugtam a fülhallgatót a fülembe s találomra
elindítottam egy számot. Ha zenét hallgattam mindig megszűnt a külvilág.
Egyszerűen a dallam kirekesztette azt a sok nyüzsgő nemtörődöm embert, akikkel
nap, mint nap találkoztam. Talán a kutyám mellett a zene volt a másik mindenem.
Menet közben gondolatban végig futtattam a napomat és kitalált szituációkkal
igyekeztem kitölteni azokat a részeket, amik nem voltak a programba kalkulálva.
A napjaim rendszerint abból álltak, hogy órák alatt teszem a szépet, s jót,
sulin kívül és szünetben pedig bont az ellenkezőjét műveltem. Minden balhéban
benne voltam, sőt rengetegszer én voltam a felbujtó, ám zseniális
beszédkészségemnek köszönhetően nem volt alkalom, hogy ne tudtam volna magam,
vagy akár a barátaimat kimagyarázni. Igen, a három jómadarat: P.o-t, Zico-t és
Chen-t.
Akármi
történt, minden balhéban benne voltunk. Az egyik legdurvább talán az volt,
amikor elkötöttük az egyik tanár kocsiját. Az egésszel csak az volt a gond,
hogy túl nagy kört tettünk, és mire vége lett a tanításnak, a tanár az autója
hűlt helyét látta. Persze épségben visszaszolgáltattuk, de ettől még olyan volt
a feje a méregtől, mint a főtt rák. A következő héten nekünk kellett volna
rendben tartani a folyosót büntetésből, de ezzel sem sokat törődtünk. Helyette
bementünk a WC-be cigizni, bár elég feltűnő volt a dohányszag és a csikkek, de
ezt is elsimítottuk. Vagyis csak én, de egy jó barát mindent megtett a
cinkostársakért.
Út
közben az órámra pillantottam és nem túl nagy érdeklődéssel megállapítottam,
hogy ismét késésben voltam, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.
Felvettem a zene ütemét, s igyekeztem megállni, hogy ne kezdjek táncolni. Nem
számítottam rá, hogy srácok közül bárkivel is összefutok, mivel ők se
erőltették meg magukat a koránkelés terén. Az egész napban csak azt sajnáltam,
hogy bár jó idő volt és sütött a nap, nekem mégis a suliban kellett poshadnom.
Kellemes
időtöltések tömkelege jelent meg a fejemben, mint például a városban lógás.
Helyette órán a teremben voltam, szünetekben pedig Hyeri és a többi lány elől
menekültem. Semmi bajom nem volt azzal, hogy minden lány utánam koslatott,
hiszen ilyen arcot csak imádni lehetett, de már kezdtem bele unni. Túlságosan
könnyen csábultak el én pedig változatosságra vágytam. Minden reggel azért
fohászkodtam, hogy történjen valami különleges is a napba, de úgy látszott nem
könyörögtem eléggé.
Az
első órát teljesen lekéstem így csak a másodikra mentem be. A tanár meg se
lepődött, csak a helyem felé bökött a fejével, hogy üljek le végre a nemesebbik
felemre. Komótosan elő vettem az órai felszerelésem és megpróbáltam olyan arcot
vágni, mint akit érdekel az, amit a tanár magyaráz a táblánál. Jegyzetelést
színlelve a füzetem szélére kezdtem el firkálgatni, hátha azzal hamarabb telik
az idő. Már épp teljesen bele merültem az aktuális firkálmányomba, mikor egy
összehajtott papír cetli landolt a kezem mellett. Megfogtam és az asztal alá
rejtve szétnyitottan a négybe hajtott levelet. „Jött egy új srác az
iskolába. Illő lenne bemutatkoznunk neki. Szünetben megbeszéljük a részleteket
és szólunk a többieknek.” Chenre néztem ám ő csak válaszra vára bámult
vissza rám. Biccentettem, jelezve, hogy benne vagyok aztán ismét a művem felé
hajoltam ám tudat alatt birizgálta a fantáziám az új srác. Ki tudja, lehet egy
újabb emberrel bővül a kis csapatunk és nemsokára öten leszünk. Mindenesetre
kíváncsi voltam rá. Türelmetlenül pillantottam a tábla felett lévő órára, de
bánatomra alig az óra negyede telt el. Felsóhajtottam s letettem a fejem a
padra. Bár inkább úgy hangzott, mint aki szándékosan beleverte, mert elég
nagyot koppant.
-
Ennyire látványosan ne unja az órámat Jongin
úrfi! - dorgált meg a tanár, de nem nagyon zavartattam magam miatta. Úgy
tettem, mint aki meg sem hallja, hogy épp most szidták le.
Bár
az őszintét megvallva nem is nagyon érdekelt. Lehunytam a szemem és
megpróbáltam valahogy túlélni a maradék harminc percet az órából. Próbáltam
elképzelni, hogy nézhetett ki az Újonc, de nem jártam sok sikerrel. Mikor úgy
éreztem elég sokat aludtam az órából, ismét megnéztem az időt, ám csak öt perc
telt el a legutóbbi ellenőrzés óta. Mikor negyvenöt perc kínszenvedés után
kicsöngettek Chen-nel a nyomomban elindultam az ajtó felé, hogy riadóztassam a
többieket. P.o-t és Zico-t is összeszedtük a termük előtt majd kikérdeztem
őket. Minden információra szükség volt. Milyen magas volt, melyik osztályba
járt és kik vették körbe. Ha valakiről tudni akartam valamit, akkor még az is
érdekelt, hogy éppen mit reggelizett aznap.
-
Sziasztok! - pacsiztam le velük. - Úgy hallottam
van egy új diák a suliban. Ez igaz? - tettem fel a kérdést sürgetően. Gondoltam
jobb, ha bele vágok a dolgokba, mielőtt vége lesz a szünetnek.
- Velünk jár egy évfolyamba. A neve Park Chanyeol.
Nem beszéltem vele, de nem az az áldozatfajta. Ránézésre legalábbis nem. -
felelte Zico és elindultunk az említett fiú terme felé, hogy én is szemügyre
vehessem.
Egy
emelettel lejjebb, meg is pillantottam az új jövevényt. Elég colosnak látszott
és önfeledten beszélgetett azzal a visszahúzódó törpével. Azt hiszem Taemin-nek
hívták a srácot, viszont ami meglepett, hogy az életben nem láttam mosolyogni,
most viszont mosollyal az arcán válaszolt az Újoncnak. Fogalmam sincs honnan,
de hirtelen egy sokkal jobb ötlet jutott eszembe, bár ez nem igazán volt a mi
Chanyeolunkhoz kapcsolódó, viszont minden csak nézőpont kérdése. Ha ügyesen
cselekszünk, két legyet üthetünk egy csapásra. Megnéztem az időt, és mivel két
perc múlva becsöngetnek, kiadtam mindenkinek parancsba, hogy iskola után a
gyülekező helyünkön találkozunk és, hogy sokkal jobb ötletem támadt.
***
Délután
kettőkor mikor vége lett a tanításnak a suli mögötti üres, elhagyatott
gyárrészen találkoztunk. Ideális volt a törzshelyünknek, mivel évek óta nem
járt oda senki és le volt zárva. Az ablaküvegek ki voltak törve és mállott róla
a vakolat. Ám legalább zavartalanul tárgyalhattunk.
- Ha már az újonc és ez a Taemin gyerek ennyire
jóban vannak, miért nem ütünk két legyet egy csapásra? - vágtam rögtön a dolgok
közepébe, de - mint sejtettem- nem nagyon értették, mire akarok kilyukadni.
- Mi a terved Jongin? - tette fel a tíz pontos
kérdést P.o és közben úgy nézett rám, mint aki érezte, hogy valami rosszat
forraltam. Nos, nem állt messze a valóságtól.
- Mit szólnátok egy fogadáshoz? - síri csönd lett-
Mint láttuk, Chanyeol és Taemin elég szépen összebarátkoztak. Ha az egyiknek
rosszat teszünk, azt a másik is megszenvedi, és itt most Mr. Colos az új husi.
-
Na, jó, de hol ebben a fogadás? - haladunk. Chen
is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Mit szólnátok, ha valamelyikünk felszedné
Taemint és elszórakoznánk vele? Én például ötvenezer wonba fogadok, hogy Jongin
lenne az utolsó, akivel szóba állna. - vette át a szót Zico, mire válaszul elé
léptem. Fogalmam sem volt, miért pont én, de nem akartam, hogy gyávának
tartsanak. Egy kérdést mégis megengedtem magamnak.
-
Miért pont én?
-
Mi van, tán nem berezeltél? - Zico gúnyos
hangneme kezdte bántani a fülem.
-
Nem, csak érdekel. Azt nem mondtam, hogy nem
vállalom. - igyekeztem kibújni a karmai közül.
- Ugyan már! Neked nem pénz ötvenezer won ha
vesztesz, viszont ha nyersz és beléd szeret, gazdagabb leszel ötvenezerrel.
-
Oké, de csak ennyi, semmi több. Egy fogadás. -
néztem rá szúrós tekintettel, hogy még véletlenül se forraljon mást. Majd kezet
nyújtottam.
-
Csak ennyi, semmi több. - kaján vigyor terült
szét az arcán, majd kezet fogtunk a megállapodásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése